2015. január 31., szombat

Tizenegyedik bejegyzés Zsinitől

Tegnap este Vivi itt aludt, megnéztük tesókámmal hármasban, romisan összebújva a Köpök a sírodra című filmet, az elején csomót röhögtünk rajta, hogy mennyire gagyi, de a végén már tisztára rosszul éreztük magunkat, azért elég megrázó egy film. :| Egyszer nézhető volt, az a lényeg.
Másnap meg mentünk be busszal, de elnéztem a hétvégi buszjáratokat (upszi) és várnunk kellett vagy tizenöt percet abban a jéghideg szélviharban, bár hasznosan töltöttük az időt, mert csináltunk jó sok gáz képet. Aztán mentem kondiba, utána nevelőapámnak könyvet és gyertyákat venni a szülinapi Somlói tortájára ( omg, ISTENI volt ) azóta meg itthon fetrengek, mert úgy telezabáltam magam, hogy meg se bírok moccani. Pedig pisilnem kell.
Ma meg elvileg megyünk bowlingozni páran, csak már megy a szenvedés, hogy ki jön, ki nem jön, de amúgy nekem végül is midnegy, a bowlingban valahogy mindig is király voltam. Valamiért az összes labdajáték az ellenségem, de ez igazából GOLYÓ, szóval nem is ugyanaz. Biztos azért megy jobban.



XDDDD

Zabkása <3

<3




2015. január 30., péntek

Tizedik bejegyzés Zsinitől

Tegnap voltunk egyhónaposak a szerelmemmel, vettem neki egy nagyon cuki képeslapot és írtam meg rajzoltam bele még cukibbat, ja és egy közös képünket is beleragasztottam. Úgy örült neki, mint még soha senki semminek tőlem.xD Annyira édes volt, összevissza puszilgatott, biztos kaptam vagy ezer puszit! 
Elmentünk kocsikázni az erdőbe, még egy kilátóba is feljött velem, pedig tiszta tériszonyos szegénykém, nem is bírta sokáig. De ez a legkevesebb, mivel én meg múlt hónapban lecsúsztam egy nagy vizicsúszdán CSAKIS MIATTA, mivel víziszonyom van. A kilátóban találtunk egy puli kutyut, nagyon édes volt, egyből ölelte a mancsaival a lábamat, nagyon nem akartam otthagyni, de anya biztos megőrült volna még egy kutyát hazaviszek... Gyuri se szívesen hagyta ott, de nem igazán tudtunk mit csinálni. Visszavezettük a kilatóra, mivel oda elég sokan járnak, már valaki biztosan megtalálta.
Egyébként tegnap visszaolvastam kicsit a régi blogomban, találomra beütöttem egy oldalszámot, de nagyon meglepődtem azon, hogy milyen voltam én két évvel ezelőtt. Mintha nem is én írtam volna azokat a sorokat, hanem valami érdektelen, beképzelt picsa. Még rendesen felidegesítettem magam. Nem tudom már, hogy szerepet játszottam vagy pedig tényleg ilyen voltam. Nem is lényeg már, mert nagyon megváltoztam, és ennek borzasztóan örülök. 
Lehet, hogy az akkori barátom hozta ki belőlem ezt a gonosz természetet, de az is lehet, hogy így viseltem el a családi körülményeket, ugyanis akkor körül tört ketté (vagy inkább százfelé) az életem.
Most viszont úgy érzem, jó úton haladok, mostmár foglalkozom a jövőmmel is, és nem csak önmagam érdekel. Kezdek felnőni már egy ideje, ezt onnan is tudom, hogy nem tudom már azt mondani az öcsémnek veszekedés közben, hogy mennyire utálom, mert amíg ő tiszta idegesen kiabál, hogy dögöljek meg, ha elkérem kicsit a gépet, én akkor is full nyugodt vagyok, és csak arra gondolok, hogy szeretem én ezt a kis hülyét. Igaz, ő az elkövetkezendő tíz évben biztosan nem fog megérni, de megszoktuk már.
Ha sikerülne októberben kijutnom Németországba, szerintem tuti, hogy nem akarnék majd haza jönni már többet. Amint lehetne, kitelepíteném magamhoz anyát és kééész!
Mindjárt Valentin-nap, nekem meg nem sok ötletem van, mit adjak Gyurinak. Szerintem sütök neki egy tortát. Vagy lehet az kevés, hm, nem tudom. De nem szeretem a Valentin napot. 
Az amúgyis inkább anya szülinapja. Negyvenegy éves lesz ! Már kigondoltam a tökéletes ajándékot, csak hát állandóan pénzhiányban szenvedek, de valahogy megoldom.

♥♥♥♥♥♥


tesiórák JAAAJDE UNOM MÁR A SULIT :(

kondiiii


annyira várom már a tavaszt*-* azt mindig úgy imádom, állandóan jó kedvem van



a kis cuki puli :(


2015. január 26., hétfő

Kilencedik bejegyzés Zsinitől

Csináltam egy új facebook fiókot, már olyan régóta akartam, de sajnáltam a régit a sok emlék meg hülyéskedés miatt, szóval sose vettem rá magam. Aztán említettem Gyurinak is neki meg aztán hogyne tetszett volna az ötlet, hiszen azzal van megáldva, hogy én túl sok mindenkinek tetszem és írosgálnak nekem mindenféle fiúk, ami igaz is, de többnyire nem reagáltam rájuk semmit, max a többiekkel jókat röhögtünk xD De még nem szoktam meg, hogy a kis szerelmem ennyire félt engem mindenkitől. 
Csak most meg mindenki azt hiszi, hogy az ő parancsára csináltam új facebookot, amikor senki nem tudna ilyenre rávenni engem,ha nem akarom. Emlékszem, egy volt barátom megkért egyszer, hogy csináljak egy teljesen újat, én meg nem akartam, szóval nem is csináltam.
Ma szokás szerint tiszta unalmas volt a suli, a kötelezően ajánlott matek korrepetálásról pedig eljöttem, szóval most vagy végig szívatni fog a tanár, vagy elfelejti. 
De lehet, hogy fogadok cserediákot! Méghozzá németet! Tök jó, mert csak ilyen négy napra kell. Még ha utálom is, akkor is kibírható négy nap. De azért remélem jó fej lesz és megmuthatom neki, Debrecen mennyire UNCSIIII ... Tiszta szégyen ez a város, komolyan. Nem lehet itt semmit csinálni. 
Gyurival teljesen ráfüggtünk a Szökésre, hajnalokig nézzük, csak hát ha én fekvő helyzetbe kerülök, általában nehezen maradok ébren, szóval az utolsó egy-két részt mindig átalszom, aztán másnap meg le vagyok maradva és csak kérdezgetek és kérdezgetek. Nem baj, az én kis drágám türelmes.
Valamelyik nap is bealudtam picit a sori közben, és álmomban csapkodtam a párnát kicsit a tenyeremmel, mint a Bambiban a nyuszi a talpával a földet, annyira vicces volt , arra ébredtem, hogy Gyuri nevet rajtam.
Olyan hülyeségeket csinálok néha álmomban. Mondjuk az az alap, hogy dünnyögök, nyögök, meg beszélek. Anya kiskoromban mindig azt mondta, soha ne csaljam meg majd az uramat, mert még álmomban elkotyogom neki. De most is hasonlóképp felelnék, mint öt évesen: távol álljon tőlem a megcsalás fogalma!
Bár azt veszem észre, manapság már megszokottá vált. Brr. Szégyen és gyalázat!

Levike nem díjazta, ahogy énekeltünk neki a szülinapján xd

Pusziii

Tesós<3


jajjdee imádjuk egymást *_*

Nem hittem el, hogy létezik
Akit így lehet, és így szeret.

2015. január 24., szombat

Nyolcadik bejegyzés Zsinitől

Kimondhatatlanul izgalmas volt ez a szakmai nyílt nap az iskolában, valóban értelmes volt részt vennem rajta, hiszen bármelyik pillanatban rájöhetek, hogy mechatronikus, autotechnikus vagy informatikus szeretnék lenni!Alig vártam, hogy vége legyen.  Amúgy ha pasi lennék, tuti csinálnék valami ilyesmi szakmát, megtanulnék egy nyelvet, aztán húznék ki külföldre dolgozni és vígan élnék, míg meg nem halok. Meg akkor talán érdekelnének is ezek a dolgok, például itt ez a sok nyitott motorháztetejű kocsi , én meg csak annyit veszek észre, hogy mindegyik piros.
Anettel terveztük, hogy eljövünk délben, hát nem jött össze, végig maradtam, mint valami rendes kislány. Ez is ritka.
De volt valami izgis is legalább: egy műszerrel megmértük kinek mekkora az ellenállása, mindenkinek ilyen 200-300 volt, Kittinek 1600, nekem meg majdnem 2000!XD Hát igen, kemény vagyok, mint a kád széle.
Tegnap voltunk Gyurival két kisállatkereskedésben is, tiszta jól el voltunk az állatok között, utána meg egy hatalmas könyvesboltban, mindenféle érdekes dolgot megnéztünk meg nevettünk egy csomót.
Csak mindig eszembejut, hogy nemsokára elutazik és már előre sajnalom magam.XD
De végül is nagyon örülök, mert ha összejön ez neki, akkor októberben húzhatunk el innen Németbe édeskettesben, az meg tisztára olyan lenne, mint valami valóra vált álom.

Ezt most csináltam, most éppen uncsizok itthon, de nemsokára indulunk uncsim szülinapi zsúrjára.:D

 XDDD tesóm mutatta, meghaltam

ma reggel Veleeee♥ smink nélkül és full rondán de sebaj

 Tegnap lett kész az új körmöm, tiszta cuki lett szerintem :D
Szakmai nyilt nap alatt



 WELCOME HOME OLD FRIEND!♥ *-*
két év után hazaérkezett, öregen és megtörten

2015. január 21., szerda

Hetedik bejegyzés Zsinitől

Már két napja nem alszok, szóval halálosan kimerültnek érzem magam. Az okok a következők: tegnapelőtt rosszat álmodtam, és utána képtelen voltam visszaaludni, meg Zizi amúgy is állandóan próbált rám feküdni mert szeretethiányban szenvedett, aztán ő sem egy könnyü macska... Amúgy azt álmodtam, hogy Gyuri szakított velem és sírtam a fürdőszobában, felébredtem és egyből írtam Gyurinak hogy milyen rémálmom volt, és ő is pont akkor írt,hogy ő is rosszat álmodott! Bár meg sem lepődünk már, állandóan ugyanarra gondolunk, meg ugyanazt álmodjuk kb. Tegnap már nála aludtam, csak most meg az volt a baj, hogy hajnal kettőig beszélgettünk, nem figyeltük az időt.xd
Most meg itt ülök a suliban és alig bírom fenntartani a fejemet. Mindjárt írunk angolból is, fogalmam sincs miből, de úgyis tudni fogom biztos.xd Nagyon lassan telik ez a nap, haza akarok menni, álmos vagyok meg éhes!:(

Tegnap volt uncsimnak, Levinek az ötödik születésnapja, tiszta durva, hogy ilyen gyorsan telik az idő. Tegnap játszottam vele egy kicsit kocsisat (még mindig jobb annál, amikor Transformerseset kell játszanom vele és átalakulgatnom járművekké mindenféle hangok kiadása közben) és azalatt meg beszéltünk nagynénimmel az esküvőről, meg hogy milyen lesz a koszorúslány ruha, juj, tisztára izgulok, már annyira várom azt az álomesküvőt! Előtte meg lesz egy jó kis leánybúcsú, húhú.*-*
Jövő héten egész jó lesz a suli is, mert csütörtökön és pénteken sí szünet!!!! Viszont akkor fog elutazni Gyuri. Na, azt nem várom.
Istenem, annyira remélem, hogy ez nem csak fellángolás, amit érzek. Teljesen más, mint eddig bárkivel, és azt tudom viszont, hogy az előző kapcsolatom csak egy fellángolas volt, igaz szerelemre nem annyira tudok visszaemlékezni, holott az első pár hónapban határozottan úgy voltam vele, hogy szerelmes vagyok. De hamar kiderült, hogy az egész jövőnket teljesen máshogy tervezzük.xd
Egész nap zenét hallgatok fülesen meg fetrengek a padokon. Fuu, de unom már a sulibajárást. 

 Azért mégse panaszkodhatok annyira, ha már van időm fetrengeni a suliban. Rosszabb is lehetett volna a mai nap, például, ha minden szünetben házit kell másolni vagy tanulni a következő órára. Fő a pozitiv gondolkodásmód!
Ezen tökre látszanak a szeplőim. Gyuri mindig emlegeti őket...Pedig már majdnem megbékéltem a létezésükkel...

Vakut kap az arcába az, aki nem hagy engem aludni! :DD♥

Ilyen kutyink (is) lesz majd, ha összeköltözünk*-* :

http://m.cdn.blog.hu/sz/szobacirkalo/image/francia-bulldog-csipkerozsika.jpg
http://www.whidbeyweddingflowers.com/wp-content/uploads/2013/07/130422_PHE_WM_011.jpg
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/5a/28/b6/5a28b6cbed8155a1901d3886f074948f.jpg
http://28.media.tumblr.com/tumblr_lzpeftUxjG1qbxpeso1_500.jpg

Kutatod a szépet,akarod az elmúlt időt. Idegen az út a lábad előtt. Te vagy aki megleptél,nem számítottam Rád, De amikor Rám néztél,éreztem nincs tovább, Veled jön a kezdet,légy a végső állomás, Maradj még egy életen át!

2015. január 19., hétfő

+ mert szerelmes vagyok

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

 Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami ezután következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, te lettél az álmom.


 hihiiii:$:DDD

Hatodik bejegyzés Zsinitől

Tegnap elmentem edzeni a konditerembe, de hamar végeztem, mert csak vállaztam, azután meg a futógépen szenvedtem picit, de amúgy sem értem, mit akar tőlem az a pultos csávó, mikor tudja, hogy barátom van, szóval nem vágom, miért próbál közeledni meg nyalizni állandóan. Én aztán soha nem vagyok bunkó az emberekkel, pedig kéne. Kezdek rájönni, hogy a legtöbbjük csak abból ért. 
Edzés után mentem nagynénimékhez, mert sütött nekem meg tesómnak tejbegrízes palacsintát, még most ettem először, de nem rossz amúgy. Bár a nutellás-banános a legjobb mindörökké!<3
Utána mentem ki a szerelmemhez, aki teljesen ki akadt, mert tiszta cigiszagú volt a hajam meg a pulcsim, hála nagynénimék lakásának, és elkezdte mondani, hogy mossam meg a hajam, mert ő úgy imádja az illatomat és így olyan mintha nem is én lennék. Mondtam, hogy pár órája mostam hajat otthon, de addig erősködött, hogy csak megmostam újra...De legalább ő szárította meg. xD
Elterveztük, hogy a hófordulónkon elutazinl wellnessezni, ki is néztünk egy szállást Gyulán meg minden, de ma meg kiderült, hogy valószínűleg akkor fog elutazni németbe, mivel ott fog majd focizni és megnézik vagy valami ilyesmi. KÉT HÉTRE MEGY EL. Bele fogok halni xdd
Egy napot se bírok ki anélkül, hogy lássam.
Ma nem alszunk együtt, mert hát azért néha otthon is kell lennem, de azért találkoztunk, elmentünk a Fressnapf-ba és kinéztük a jövőbeli kutyáinknak a fekhelyét.xd

 Ilyen házat szeretnénk majd egyszer Gyurival.:$ Csak ezeknél mondjuk sokkal kisebbet. Úgy imádom, hogy mindenben egyetértünk.*-*
 De szeretem a crossfit edzést! Legkeményebb, de olyan jól érzem magam utána mindig.:D Meg büszkének!

 IMÁÁÁÁÁDÁÁÁÁS:)

2015. január 18., vasárnap

Ötödik blogbejegyzés Zsinitől

Tegnap végigálltam életem első focimeccsét. Sose kötött le úgy igazán a foci, most sem különösebben, de mégis olyan jó volt nézni Gyurit közben, hogy egészen élvezhetővé vált a meccs is. Mire nem képes a szerelem!
A felére megérkezett Vivi is, szóval ketten fagyoskodtunk tovább ott a pálya szélén, mint két fogyi, ráadásul nagyon hideg is volt, a buszunkat is lekeéstük hazafelé, szóval már mindne bajunk volt. Itthon a kedvenc youtube-os szórakozásunkat játszottuk: valami metálos klip hangját levettük és nyomtunk alá Britney Spears-t vagy Miley Cyrus-t, ilyen nyávogós szarokat aztán meg szakadtunk az eredményen.xd
Később mentünk be Debrecenbe, ő haza, én meg a szerelmemhez. Igazából tanulnom kellene matekra, na de majd ma. Tiszta korán keltem, mert Gyuri reggel hétkor indult focizni Nyiradonyba, nekem meg csak nyolcra ért oda a buszom, szóval az anyuja csinált nekem rántottát meg főzött kávét, tiszta cuki volt, meg beszélgettünk egy csomót.
Amúgy annyira kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz velem a jövőben...Mi lesz, ha nem vesznek fel egyetemre sehová? Azt sem tudom határozottan, hogy mi akarok lenni, de legalább azt tudom, hogy milyen fajta munka lenne nekem jó. Ez is valami. Bár egy pontosan meghatározott szakma elég jó lenne azért.
Ajh, azt sem tudom, hova adjam a jelentkezésemet, mert nem akarok itt maradni, utálom Debrecent, meg egész Kelet-Magyarországot, úgy mennék nyugatabbra vagy Pestre is akár...Vagy Gyurival ki Németországba. Tiszta gázok vagyunk, hogy már gy együtt tervezzük az életünket három hónap ismeretség után, de amúgy nem nagyon zavar minket, ki mit gondol.xD
Ijesztő, hogy mennyire szeretjük egymást máris. Velem ilyen még SOHA DE SOHA nem volt, hogy valakit ennyire a részemnek érezzek máris, és érzem, hogy ez az idővel egyre jobban erősödik majd. :|

Nincs szebb ajándék,
nekem nem kell már semmi,
csak veled szeretnék önmagam lenni.
S ha eljön a hajnal
majd mellettem ébredj
csak veled érzem úgy.

 Battuuuckááám! Hát nem lettek életünk képei :c


Az egyik pillanatban még élvezem az életet, a következőben pedig nem értem, hogyan élhettem eddig nélküle.

2015. január 16., péntek

Negyedik bejegyzés Zsinitől

Olyan hatalmas hülyeséget álmodtam, bár mostanában ez jellemző rám, aminek tisztára örülök, mert eddig sose emlékeztem semmiféle álmomra. Gyuri amúgy szinte mindig benne van, de legalább ebből tudom, hogy tényleg szerelmes vagyok, ami megnyugtató, mert nálam ezt sose lehet úgy igazan tudni. Szóval álmomban kergetett egy tigris az utcán, mire én felmásztam egy fára, így megmenekültem. Közben elmentünk anyával edzeni és Gyuri megvárt, míg végeztem, de aztán újra csak az utcára kerültem, ahol már egy nőstény oroszlán kezdett üldözni, én újra a fára másztam, de az oroszlán már tudott fára mászni, azután meg felébredtem. Egyből nyúltam a telefonomért és beírtam a keresőbe, hogy álomfejtés tigris oroszlán, egyértelmű választ kaptam : szexuális bujaságra, vadságra utal, erősen hangsúlyozott férfiasság, nőiesség. Hm, hát ez teljesen érthető. 
Az a durva, hogy Gyurival mindig hasonlót is álmodunk. Na jó, nem annyira lepődök már meg az ilyeneken.:D 
Reggel anya kocsival behozott suliba, ilyenkor éppen hogy beérek, mert annyit szenvedünk reggelente, de még így is jobb, mint a buszozás, amire sokszor fel sem férek, ami felháborító, mert hát minek fizetek akkor a bérletért. Na mindegy, ma nem is kellett volna annyira sietni, mert elmaradt az első órám...elvileg a tanár tegnap este küldött EMAILT az egyik osztálytársamnak, hogy nem lesz ma első óránk, hát basszus, még jó, hogy nem postagalambbal küldte. 
Úgy örülök, hogy hétvége jön végre már, kipihenhetem magam. Holnap meg megyek a szerelmem meccsére, remélem Vivi eljön velem, bár még nem kérdeztem,de biiiztooos mert imád!:$ 

Az álmooooom<3 😍

Na, igen...


Suliban :( 

Bizony ! *-*

2015. január 15., csütörtök

Harmadik bejegyzés Zsinitől

Ma sajnos otthon fogok aludni egyedül. Az egyedül azt jelenti, hogy macskákkal és Medve úrral körülvéve, de a lényeg azon van, hogy Gyuri nélkül. :( Csak hát anya nincs hozzászokva, hogy hétköznapokon nem alszok otthon, meg nem is helyesli, szóvá szokta tenni, de tudom mit csinálok, nem vagyok már tizenöt éves.
Nem is gondoltam volna, hogy valaha ilyenen fogunk veszekedni újra. Tiszta nosztalgikus volt. 
Azt viszont tényleg sajnálom, hogy így kevesebbet beszélünk...
Ma rövidített órák voltak a suliban, fél tizenegykor végeztem, aztán mentem haza és aludtam egy órát, mivel nagyon nem vagyok mostanság kipihent, ami nem csoda, mert Gyurival hajnal egy-kettőig fent vagyunk, aztán ő reggel felrak a buszra, és alszik tovább vagy délig, de nekem meg az iskolapadban kell kialudnom magam, ami lehetetlen vállalkozás. Kíváncsi leszek amúgy a félévi bizimre, nem mondanám, hogy megerőltettem volna magam tanulás téren.
De az év vége nagyon fontos, úgyhogy több időt kell szánnom rá, mondjuk holnaptól. XD 
Amúgy egyetlen újévi fogadalmat tettem, mégpedig azt, hogy ha jön a tavasz, elkezdek otthon FUTNI járni. Ez a futás dolog még mindig nevetségesen nem megy nekem , és ez egyszerűen NEM MARADHAT ÍGY! Még azt a retkes 12 percet se bírom lefutni tesi órán.
Amúgy én soha többet nem akarok karácsonyt, ha mindig így behízok alatta. Oké, nem az ünnep a hibás, hanem csakis én, de azért jól esik másra fogni. Kinezetre annyira amúgy nem is vészes a hízás, mérlegre állva viszont DRASZTIKUS.
De mától kezdve már teljesen visszafogtam magam, csak az eleje a nehéz a dolognak. Utána megszokom és már nem is fogom kívánni a csokit sem. Csak tartsak már ott ! Még szerencse, hogy amúgy kitartó vagyok. xd


Minden reggel.xD

Oh*-* Isteneeeeem <3