Kimondhatatlanul izgalmas volt ez a szakmai nyílt nap az iskolában, valóban értelmes volt részt vennem rajta, hiszen bármelyik pillanatban rájöhetek, hogy mechatronikus, autotechnikus vagy informatikus szeretnék lenni!Alig vártam, hogy vége legyen. Amúgy ha pasi lennék, tuti csinálnék valami ilyesmi szakmát, megtanulnék egy nyelvet, aztán húznék ki külföldre dolgozni és vígan élnék, míg meg nem halok. Meg akkor talán érdekelnének is ezek a dolgok, például itt ez a sok nyitott motorháztetejű kocsi , én meg csak annyit veszek észre, hogy mindegyik piros.
Anettel terveztük, hogy eljövünk délben, hát nem jött össze, végig maradtam, mint valami rendes kislány. Ez is ritka.
De volt valami izgis is legalább: egy műszerrel megmértük kinek mekkora az ellenállása, mindenkinek ilyen 200-300 volt, Kittinek 1600, nekem meg majdnem 2000!XD Hát igen, kemény vagyok, mint a kád széle.
Tegnap voltunk Gyurival két kisállatkereskedésben is, tiszta jól el voltunk az állatok között, utána meg egy hatalmas könyvesboltban, mindenféle érdekes dolgot megnéztünk meg nevettünk egy csomót.
Csak mindig eszembejut, hogy nemsokára elutazik és már előre sajnalom magam.XD

De végül is nagyon örülök, mert ha összejön ez neki, akkor októberben húzhatunk el innen Németbe édeskettesben, az meg tisztára olyan lenne, mint valami valóra vált álom.
Ezt most csináltam, most éppen uncsizok itthon, de nemsokára indulunk uncsim szülinapi zsúrjára.:D
XDDD tesóm mutatta, meghaltam
ma reggel Veleeee♥ smink nélkül és full rondán de sebaj
Tegnap lett kész az új körmöm, tiszta cuki lett szerintem :D
Szakmai nyilt nap alatt
WELCOME HOME OLD FRIEND!♥ *-*
két év után hazaérkezett, öregen és megtörten
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése