Nem egyedül jöttünk haza, jött velünk Gyuri uncsija, Böbike meg Gyuri anyukája is. Böbike nagyon szeretett volna jönni ki Németbe, még sírt is, olyan aranyos volt. Azt mondta szívesen lakna itt, nagyon tetszik neki, csak fél a négerektől. XD De azért azt mondta szívesen kezdené itt a felső tagozatot a suliban.
Mint látható, azóta se sikerült kettesben lennünk Gyurival, de azért mindkettőnknek jól esett ez az öt nap otthon, neki főleg azért, mert az apukájával lehetett meg egy este a haverjával voltak ketten, aztán éjfél után mászott haza. Nagyon ideges voltam akkor, mert nekem a lelkemre kötötte, hogy este tízre érjek haza, mivel én meg anyáékkal voltam a butiqban. Szóval igencsak megsértődtem rá, hiába bújt meg nyafogott, hogy mennyire szeret és hogy most a haverjával eljegyzési gyűrűket nézegettek nekem az interneten.
Másnap reggelre azért megbocsájtottam. xd
Nekem azért érte meg a legjobban hazamenni, mert megvehettem a kiskutyámat! Jó sokat utaztunk fel érte Pestre, meg Zora az elején iszonyú hisztis volt, de a haza úton végre lenyugodott, hálistennek, mert már kezdtem aggódni. Azóta is az a véleményem, hogy ő a leghisztisebb kutya a világon, ráadásul rendesen meg is sértődik, akkor aztán úgy tesz, mint aki süket és puszit sem lehet neki adni, mert elfordítja a fejét. Nagy hisztiket csap, ha korán leviszem pisilni és hideg van. Állandóan jönne az ölembe meg csak nyüszög. Utálja az esőt is. Szóval van vele elég gond, de csak mert ilyen a személyisége. Gyuri szerint pont olyan , mint én. És tényleg.
De amúgy imádjuk, meg nagyon kis okos is. Már tud ülni és pacsit adni. ❤️
XDDD Ezzel elszórakoztam.
Munkában. Fekszik rajtam a kis ribizliii
Az az alvás ❤️
Hát ezeket kár volt megvenni annyi pénzért. Az a kokusztejes joghurt borzalmas, ki kellett dobni. Xd
Egyébként a főnököm imádja Zorát, teljesen odavolt érte, még később is visszajött a feleségével, hogy megmutassa neki is. Mostmár értem, miért kedvel engem a főnök. A felesége kb ugyanolyan, mint én, csak a hajszíne világosabb, de ugyanakkora mint én, hasonló a testalkatunk meg a stílusunk is. Na mindegy.
beleolvad ebbe a kabimba :D
Tegnap szabadnapos voltam és elmentünk nagybevásárolni, utána meg Frankfurtba terveztük az állatkertet, de hiába mondtam, hogy menjünk, siessünk, az az állatkert hatalmas, kb háromra értünk Frankfurtba, az állatkert meg 16:30-kor zár. Szóval inkább elmentünk a vidámparkba. Persze az a nap se zajlott zökkenőmentesen, mert Gyuri szokás szerint mindig túlaggódik mindent, jelen esetben az Umweltzónákat, mert a mi kocsinkon nincs olyan matrica. Állandóan mondta, hogy kérdezzem meg az embereket, hogy ahol most vagyunk az éppen Umweltzóna vagy sem. Mire mondtam, hogy szerintem ez tuti nem az, mert megnéztem a neten, szóval nem fogok ilyen hülyeségeket kerdezgetni. Mire azt mondta, hogy mekkora gyökér vagyok. De PONT ÍGY!!
Utána meg se szólaltam, ő kerdezgetett én meg csak rákiabáltam, hogy hagyjon már békén. Gyuri anyukája utálja, ha veszekszünk és azt mondja, olyanok vagyunk, mint két gyerek. Hát ilyenkor tényleg. De velem ne beszéljen így senki. Oké, volt már, hogy én is mondtam csúnyákat rá, de AKKOR nem, és amúgy is én vagyok a lány. Szóval lemaradva csendben sétáltam inkább magamban, aztán csak odajött és próbált bújni meg megölelni, én meg vinnyogtam, hogy ne érjen hozzám. Később megint odajött és csak szó nélkül megölelt. Az meg olyan jól esett, hogy el se engedtem. Gyuri anyukája megjegyezte, hogy mindkettőnknek kellene egy nagy füles.
Böbikével felültem a hullámvasútra, mert nagyon akarta és más nem mert vele felülni, de szegényke igencsak megbánta, kiült a halálfélelem az arcára, én meg vigasztalni próbáltam, hogy mindjártvége mindjárt vége. Tényleg hamar vége lett, amúgy jó is lett volna, ha nem rángatott volna olyan erősen az a hülye hullámvasút. Azt hittem, tenyleg kiesek vagy úgy oldalra vág, hogy bereped a bordám. De ezt is túléltük. Még Gyurival ketten bementek valami ijesztgetős barlangba, ami elvileg pénzkidobás volt, mert nem is volt félelmetes, de kívülről tényleg annak látszott, én azért nem is vállalkoztam rá. xd
Amúgy tökjó idő volt, de ma még jobb lesz, 22 fok, én meg egész nap dolgozom.:(
Szeret engem nagyooooooooon<3
legokosabb<3
XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése