2016. március 18., péntek

Tavaszvaaan


Mostanában nem igazán szoktam írni, pedig szokás szerint zajlik az élet . De a legfontosabb most megis az, hogy hét nap múlva megyünk haza! Vagyis inkább hat, mert ma tudtam meg, hogy a szerelmem este hat-hét körül el szeretne indulni csütörtökön. Ami Zsoltikának szívás, ugyanis Pesten ki akar szállni találkozni egy sráccal. Sok sikert neki előre is, hajnal négykor vagy ki tudja mikor. Forgalomtól függ.  
A hét eleje elég borzalmasan indult, ugyanis felfáztam, de ha velem ilyen történik, akkor sose mulasztja el semmilyen házi gyógymód, semmilyen forró fürdő, gyógytea, de azért mindig próbálkozom. Tehát a első nap megittam 6,5 liter teát. Az rengeteg!!! Este tizenegy órára már semmiféle pohárra sem bírtam ránézni. De nem jött be, iszonyatos volt a fájdalom, tehát el kellett mennem orvoshoz másnap, ott megvizsgáltak, kaptam antibiotikumot. Na, az mindig helyrerak. Szóval aznap otthon is maradtam, munkatársam dolgozott helyettem, ami ciki volt, hogy el kellett jönnöm Gyurival ide A MUNKAHELYEM mellé a biztosítóhoz, mert neki időpontja volt, es nyilván nekem is menni kellett, mert ő nem igazán érti a dolgokat. Igazából aztán az lett belőle , (miután meglátott az utcán a munkatársam, mert miért is ne, végül is csak azt hiszi, mozdulni se bírok a fertőzéstől...)Szóval az lett belőle, hogy a biztosítós csávó minden áron rá akart beszélni, hogy én is menjek ahhoz a biztosítóhoz át, mert jobban megéri meg stb, de francnak van ezzel kedve szenvedni, mire mondta, hogy nekem semmit nem kell csinálnom, majd ő. De velem úgyse történik semmi, én nem vagyok focista, mint Gyuri, hogy minden testrészére biztosítást kellett kötni, hat amugy meg kösz szépen, eltört a karom de kapok ötven eurót juhú. Hát tudják kinek kéne... De amúgy nem is tudom mennyit kapunk de nem is érdekel, úgyse lesz ilyen.
Szóval most ez a csávó engem ezzel zaklat, isteni szerencse, hogy egymás mellett van az irodánk, így aztán mikor csak tudja, megragadja az alkalmat.
Alig várom már, hogy végre ujra csak ketten legyünk a szerelmemmel ! Ezt nem lehet így bírni, nem is értem, hogy bírtam ki tesómmal annyi éven át. Ja, meg ha belegondolok, hogy vissza kene költözni a családi házba , úgy hogy én, tesóm, anya, nevelőapám, hat köszönöm szépen, de inkább az utca. XD
Pedig amugy szeretem mindegyikőjüket, de inkább külön-külön.

https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t34.0-0/p206x206/12527768_1512109889098029_347673615_n.jpg?oh=1b21e1f2a322a90c30a2606a75a81e02&oe=56EF238E
Ú, amúgy annyira jó az idő mar két napja! Igazi tavasz van. Imádom! Tízszer jobb a kedvem így, mondom én, hogy nem erre az éghajlatra születtem.
Gyuri megkérdezte, ha kapnék 200 millió forintot és választanom kéne gondolkodás nélkül, akkor hová költöznék...Rávágtam, hogy Miami.
Mire azt mondta, hogy hát ott semmire nem lenne elég ez a pénz, mire mondtam, hogy dehogynem, mert csak egy ruhatár kéne, semmi cipő, mindenhova flipflop papucsban járnék es fűteni sem kellene. XD
Ő meg Magyarországot választotta...Hát igen végül is, jó lenne. De ott is van tél!
Valamelyik nap volt a német híradóban Magyarországról szó, de fu, nagyon égett a fejem, ugyanis a magyar egészségügyi helyzetről volt beszámoló, meg magyar kórházak látogatása meg hálapénz, meg ilyesmi. Annyira gáz. Még a magyar orvosok átlag fizetését is elmondták, és itt iszonyatos kevésnek tűnik, de azt nem tudják a németek, hogy a kicsi lakásunkért mi fizetünk itt havi 180ezer Forintot, áram es gáz meg külön van még ettől, otthon meg feleennyiből megvan az egész, sőt.
Na mindegy is.

https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t35.0-12/12837458_1512109982431353_84744312_o.jpg?oh=a3b23f22e3dc9cd3071dc5f4bddcfd17&oe=56EE0C19 
 https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t35.0-12/12422278_1512109935764691_813167413_o.jpg?oh=195046ca572457e36657e72a68233a5b&oe=56EE1C41
A nagyapám kommentelt a profilképemhez, hogy nagyon szép vagyok. Cuki, mert legalább próbálkozik. De mindig csak ezt hajtogatja. A többi unokája nem szép amugy, ahogyan láttam, bár amúgy is két kisfiúról van szó. De akkor sem azok.

Levikének a húsvéti ajándéka. Remélem, egyedül ő locsol majd meg, bár ez hiú remény.

Óriási Lindt csokinyuszi egy áruház tetején. Na jó, az nem csokiból van. 😂

 
Fruzsinak nyami<3


Love and happiness is free but not because it means nothing, but it’s because it’s priceless

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése