2016. január 23., szombat

boldogsááág

Imádlak, szabadnap! Itthoni wellness-ezést tartottam, jó sokáig áztattam magam a forró vízben, amíg ki nem hűlt, hajat is mostam végre, bár pakolást kéne rátenni, de most csak ez az egy szabadnapom van, szóval nem elég rá az idő, mert még elmegyek majd hozzávalókat venni az ebédhez, főzök, sütök, aztán hazajön edzésről a szerelmem, de remélem eljön azért ma velem a kondiba, mondjuk este, úgyis szombat van, hátha nem lesznek ezren. Tegnap este egyedül mentem edzeni, mert neki szintúgy fociedzése volt, én meg beültem egy spinningórára, de VÉGIGCSINÁLTAM, annyira büszke vagyok magamra. xD
Utána meg anya telefonált, szóval az öltözőben még félórát beszéltem vele. Azt mondta, februárban látogassam már meg, kifizeti a buszt vagy vonatot, csak négy óra oda, ott leszek egy napot, meg másnap vissza. Hááát, szeretnék is meg nem is, mert mégis hogy hagyhatnám egyedül Gyurit ? :( Nem vagyunk mi felkészülve bármiféle különalvásra. Á, el sem tudom képzelni.
Tegnap este rákészültem a hazasétálásra, mert jó sok réteg ruhát vettem fel, meg még kesztyűt is, így aztán egész elviselhetőre sikeredett az a húsz percnyi hazaút.


Na igen. Az ember vizes hajjal, semmi sminkkel, plusz még egy undi fehér arcpakolással az arcán. :D
Amúgy megkóstoltam tegnap a méhpempőt és arra jutottam, hogy borzalmasan undorító íze van. Mint az élesztő! És elvileg öt percig a nyelv alatt kéne tartani, hogy a nyálkahártya beszívja. Ki bír nem nyelni öt percen keresztül?
Ja, és a legrosszabb, hogy utána fél óráig nem lehet inni, pedig mikor lenyeltem, csak annyit tudtam mondani, hogy vizet,vizet.xdd
28 napig kell szedni. Most már csak 27, bár a mai adagra még nem vettem rá magam, de majd mielőtt elindulok a boltba. Vennem kéne szempillaspirált is meg még volt eszembe valami ilyesmi, de elfelejtettem.
Amúgy a méhpempő arcra kenve is jó, nem lesznek az embernek ráncai. Gyuri meg rákente a pattanására és reggelre elmúlt. Én a hajamra fogok egy grammot rakni majd a pakolásnál. A méz helyett mondjuk. Életemben kb. háromszor csináltam azt a pakolást (olívaolaj,tojássárgája,méz), de szinte újjászületett tőle a hajam. Csupán rohadt büdös volt cserébe.
De ez a Manuka méz vagy mi is rohadt jó, mert utánaolvastam, bakteriális fertőzésekkor természetesen és gyorsan gyógyít, de minden nap egy kiskanál erősíti az immunrendszert, tisztítja a beleket, tehát jót tesz az emésztésnek nagyon, ami nekem különösen jó, mert az emésztésem sajna csapnivaló. Majd meglátjuk ezeknek a drága csodaszereknek a hatását. Tiszta egészségesek leszünk már.:D

Tegnapi éjféli nasi a Harry Potter 7 közben. :D

Mostantól mindig szójajoghurtot fogok venni, Sokkal jobb meg egészségesebb, az íze is különlegesebb, szóval emberek, VEGYETEK SZÓJAJOGHURTOT.


Nem az számít, hogy egy hatalmas óceán partján gyönyörködsz a naplementében, vagy lopott perceidben egy pici tó kacsáit nézed. Csak az számít, ül-e melletted valaki.
<3
Nem nagy kunszt szemtől szembe szeretni valakit. Szeresd pár ezer kilométernyi messzeségből. Ha erre is képes vagy, akkor már kezded megérdemelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése