Tegnap este tízkor, csak egy picit fáradtan. Pont zöldteáztam, szóval kicsit felélénkültem.
Tegnap munka után hazasétáltam, a szerelmemet tiszta idegesen találtam, bekucorodtam az ölébe és hallgattam, ahogy panaszkodik a főnökéről. Már én is beláttam, hogy egy csicska, de eddig hittem benne,hogy á, nem is annyira, biztos van benne ennyi emberség stb, de rá kellett jönnöm, hogy mégse. Gyuri sose szokott beteg lenni, de szerdán elmentünk az orvoshoz, aki három napra kiírta táppénzre, ez amúgyis jól jött, mert ugye az Anyuja itt volt, és hogy ne unatkozzon már egyedül otthon. Erre a főnöke azt hitte, hamis az igazolás, utánanyomozott, meg tiszta idegesen, bunkón írtak neki állandóan, hát még engem is felcseszett. Meg a munkájával is folyton elégedetlenek, de mást nem tudnak felvenni, mert senki nem vállalna ott munkát olyan embertelen körülmények között, ahol se WC, se fűtés, se semmi nincsen.
Szóval mondtam neki, hétfőn adja be akkor a felmondást, amúgyis készült már rá mióta, csak találunk valami más melót. Ami mellett még ideje is lenne a focira is, meg rám is.
Nekem most volt bent a főnököm, dumáltunk, mondta, hogy idehelyezi valószínűleg az új fiút, vagy ha nem őt, egy másik csajt és többé nem kell egésznapoznom, mert szerinte is kínzó a napi 13 óra. Óóó jeeeeee! Erre vártam már mióta!
Mikor az Ázsiai étteremben dolgoztam azt az életem pár legszörnyűbb napját, akkor volt ott egy pincércsaj, akivel beszélgettem, ő már jóideje ott dolgozott és szerette is, bár állandóan szidta, és hajtogatta, hogy felmond. Nem is értem, hogy bírta azt a rabszolgamunkát. És most micsoda meglepetés, a főnökömhöz ment, hogy munkát szeretne, mire a főnök rögtön felhívott engem, hogy azt mondta a csaj, ismer engem, és mi a véleményem róla...Hát most mit tudtam volna mondani? Azt mondtam, kedves. Nem ismerem olyan jól, de mindig kedves volt hozzám. Szóval ma megkérdeztem a főnökömet, hogy akkor velünk fog dolgozni? Mire azt mondta, hogy csak akar, hétfőn megmutatják neki a dolgokat, aztán meglátjuk. De újra kikérte a véleményemet, hogy bízhat -e benne. Hát mondom szerintem igeeeen, de akkor sem ismerem túl jól. De azért csak nem nyúlna le a kasszából pénzt a csaj.
Biztos az nem tetszik nekik, hogy túl mézes-mázas, kis nyalis, az nekem sem tetszik sosem, de attól még ez nem feltétlenül egy szörnyű tulajdonság, csak maximum idegesítő. Na, kíváncsi leszek.
Tegnap elmentünk egy bioboltba méhpempőt venni Gyurinak, de nem nézte meg, hogy van németül, én meg nem tudtam elmagyarázni, szóval vettünk rohadt drága tízezer forintos új zélandi mézet. XD okééé. De legalább vettem végre vastablettát a vashiányomra.
Pulyka sapka!!!! Mint Joey a Jóbarátokból (na jó, csak majdnem)
KELL EZ A TÜKÖR. de nem eladó :(
sebaj, ott az ebay
sebaj, ott az ebay
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése