Most éppen pár napja itt van egy csaj Gergőnél, már volt itt két hete is, ittalszik meg elvannak meg ilyenek és felőlem aztán mindig itt lehetne, mert Gergő tiszta normális velünk is, amíg itt van. Nagyon nyalizik a csajnak, akitől amúgy nem is akar semmi komolyat, szegény csaj meg tuti azt hiszi, hogy járnak, de hát had csinálja, mert addig is úgy tesz, mintha velünk se lenne semmi problémája az égvilágon. Még kajával is megkínált minket, meg ma reggel ott volt egy frissen sült zsömle meg egy üzenet, hogy egyem meg, finom. Egy kiló nutellát rákentem, szóval úgy tényleg finom volt.
Tegnap miután elment anya, nagyon megéreztem a hiányát, még most is szokatlan, hogy nincs itt. Full egyedül ebben a lakásban már megbolondulok. Ha nem lett volna ez az egész balhé, már rég dolgoznék, de így bejelentett lakcím nélkül nem tudok azt se. Elsétáltam a wifizős sarokra (négy kilométerre) és nem működött egyik telómon se az internet, egyszerűen nem kapcsolódott, de már ez volt a múltkor is. Anyának bezzeg mindig működött a kis LG-je, pedig már az is törött. Én úgy imádtam ezt a HTC-t, gyors is, szép is, sose fagyott le, de mióta kettétört a képernyője, és fizettünk 25ezret a javításért, felvált azóta a képernyőragasztó és nem érzékel semmit a képernyője. Szóval még egy smst is negyven perc megírni rajta, mellesleg tiszta idegölő. Anya azt mondta, ahogy visszamegy Svájcba és megkapja az első fizetését, egyből vesz belőle két iPhone-t, nekem meg magának. Mondtam hogy oké, benne vagyok!
Ő nagyon bízott benne, hogy igenis visszamegy még ki dolgozni, Gyuri már kevésbé, azt kérdezgette, hogy hogy lehet ebben anya olyan biztos meg ilyen bizakodó, az emberek folyton csak mondanak valamit, vagy ígérnek valamit és nem is foglalkoznak vele többet. De mondtam Gyurinak, hogy higyjen csak benne, mert anya nem ad olyanoknak a szavára, akik nem érdemesek rá.
Tegnap elmentünk Gyurival a városba edzeni, tiszta jó volt, annyira szeretek vele lenni és mikor kettesben vagyunk akkor tényleg annyival sokkal jobb minden! Ezt már az elejétől fogva éreztük, hogy egyszerűen nem vagyunk idevalók Jancsi meg Gergő közé. Annyira árad belőlük a negativitás, tiszta rossz hatással van a hangulatunkra. Nem szoktunk amúgy veszekedni, maximum picit összekapni valamin, az is pár perc, de Gyuri azt mondta, ezek is csak amiatt vannak, hogy ő próbál vigyázni a rendre, meg mindent ugyanúgy visszarakni, én meg ugye sorozatosan bénázok, borítok, török, és ő meg folyton megszól vagy előre szól, hogy mit hogyan kéne csinálnom, amin megsértődök, de csak azért mondja ezeket, hogy a fiúk ne őt csesztessék mindenért. Azt mondta, amúgy nem érdekelné őt, hát tudom, de nem akarja hogy ilyenek miatt is balhézzanak pluszba. Na, midnegy, már csak egy hónap!
És a lényeg, amit akartam, hogy amíg edzettem ugye nem volt nálam a telefonom, hanem a szekrényben hagytam (szerintem én meg Gyuri vagyunk az egyetlenek, akik nem hozzuk be edzeni a telónkat, mert itt mást se látni, minthogy a gépeken ülve nyomkodják a telefonjukat az emberek) és edzés után késő este vettem észre, hogy anya hívott párszor, én meg aggódni kezdtem, hogy hátha valami gáz van az úton vagy valami, szóval visszacsörgettem. De csak annyi volt, hogy nemrég értek be Magyarországra és már fel tudott menni facebookra és a svájci munkaadója, Barbi már előző nap éjfélkor írt anyának, hogy: Móni, találtam neked munkát, add meg a számod!
Juj, de örültem, mikor mondta anya! Meg ő is tiszta boldogan mondta. Gyuri is ott örült mellettem és kiabált a telefonba, hogy akkor már augusztusban is meglátogatjuk majd anyát Svájcban! Később írt anya egy sms-t, hogy augusztus 9.-én kell mennie Svájcba. ANNYIRA JÓ! Neki nem tesz jót, hogy otthon van Magyarországon, mert ott volt boldogtalan és félek, hogy a nevelőapám még mindig zaklatja, mert hát eddig is azt csinálta, de azért más, hogy csak telefononmeg interneten keresztül tudta a távolság miatt, Magyarországon meg akár fel is keresheti. Arról nem is beszélve, hogy ezzel az új melóval többet keres kevesebb idő alatt, plusz még otthon is megkeres annyit, amennyit szokott. És még a kislánnyal is lehet majd ott néha, akire vigyázott, mert azért eléggé megszerették egymást.
Mondta Gyuri, hogy azért hihetetlen, hogy anya így hisz valamiben és mindig az is történik vele. Hát igen, én is mindig csodálkozok rajta, én is így gondolkozom már azért nagyjából, néha kicsit nehéz még, de majd egyre inkább belejövök, meg Gyuri is biztosan. Anyának van itt a közelben, Mannheim mellett egy tetoválós ismerőse, tiszta jó fej, találkoztunk vele, és mondta, hogy ha kell nekünk akármi, ő ingyen ránkvarrja. Tiszta király. Leginkább Gyurinak kéne már megcsinálni a csuklójára az én születési dátumomat, mert ugye nekem itt van a csuklómon az övé.Meg tovább is gondoltuk már, nekem egy szív alakú lakattal alatta, neki meg egy szép kulccsal, már kép is van a telómban, hogy milyet akarunk. De nekem mindenképp lesz valami anyával kapcsolatos is, és már azt is kigondoltam a napokban. Gyuri azt mondta, nem lehet több tetoválásom, de szerintem az még belefér.
Amúgy az is tiszta jó, hogy Gyuri ilyen jóba lett anyával és ennyit beszélgettek egymással. Szerintem tisztára megszerették egymást. Ez már nekem még egy ok a boldogságra! Amúgy tényleg boldog vagyok és alig várjuk már a szerelmemmel, hogy végre csak ketten lakjunk, azt csináljunk amit akarunk, senki ne szóljon bele a dolgainkba, mint itt (Jancsi: - Jó sok pénzetek van, hogy megveszitek a drágább rizset, jó már nektek...pff, szánalom, nem mindegy, ki milyen rizset vesz? Amúgyis az a tíz cent...) Szóval akkor még boldogabbak leszünk és érzem, hogy nagyon jól fog alakulni az életünk!
Most viszont le kell mennem mosni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése