Holnap találkozok anyával! El se hiszem! Olyan jó lesz, már annyira hiányzik.
Internetünk persze még mindig nincs. Utálom ezt az egészet. Ez a lakás el van átkozva ilyen téren vagy mi?
Tegnap Gyuri elment dolgozni, én meg egész nap unatkoztam itthon, mostam, teregettem, csináltam ebédet, porszívóztam meg tanultam kicsit. Majdnem este hat óra volt már, mire jött Gyuri végre. Elmentünk a városba edzeni, tiszta jó volt, hétkor már bent voltunk a teremben és kilencig edzettünk, még izzadtam is, meg minden. Ez most nagyon jól esett. Olyan aranyosak amúgy az ott dolgozók, állandóan mosolyognak, és tegnap az egyik odajött hozzám párszor, hogy beigazítsa nekem a gépeket a legkisebbeknek való fokozatra. Hát igen, törpe vagyok.
Azt álmodtam amúgy, hogy hazaugrottam anyával Magyarországra egy napra, és állandóan az volt a fejemben, hogy gyógyszertár, gyógyszertár, venni kell orrcseppet, gyulladáscsökkentőt, neocitrant, stb. Olyan valóságos volt. Gyuri szerint itt augusztus környékén már beáll a hideg valamennyire, szóval tényleg égető szükségem lesz egy orrcseppre, mert nekem az a téli hónapokban az életmentőm. Másképp aludni sem tudok.
Holnap el kell menni bejelenteni magunkat, hogy itt lakunk, érdekes lesz, mert Gyuri még annyira se beszél németül, mint én, de csak megoldjuk valahogy. Utána rögtön elmegyünk nagybevásárolni (egyszerűen imádjuk azokat, csak mindig túlköltekezünk, ami kajavásárláskor nem olyan nagy baj végülis, de múltkor a dm-ben, attyaééég, mennyi felesleges de szerintünk jó dolgot megvettünk), ami nagyon esedékes, mert már szinte semmi kajánk nincs, viszont így legalább lesz sok, mire anya jön pont. Így is kérdezte a telefonban, hogy ugye eszek rendesen, hát mondom naná. Tegnap este még bezabáltam egy óriási mandulás Magnumot is.
De amúgy tényleg egész rendesen eszünk, mindennap eszünk szinte valami főtt vagy sült dolgot, leginkább csirkét, ja és a legnagyobb örömömre, sokféle halat is. Három évvel ezelőttig hányni tudtam volna a hal gondolatától is, főleg ha halszaga volt valaminek. Most meg imádom a halat. Gyuri szerint már a halászlé is ízlene nekem, de ebben nem vagyok biztos. Az úgy él gyermekkori emlékeimben, mint egy rémisztő, halszagú, hullákkal teli folyadék. Bár, sosem kóstoltam meg szerintem. Amúgy az afrikai harcsa a legjobb. De mostmár szeretem ezeket a tengeri halakat is.
A mai napom elég rossz lesz, mivel Gyuri nem jön elő elég sokáig, és amikor meg igen, akkor aludni fog egy órát szegénykém, mert tegnap is elég sokéig fent voltunk, utána pedig megy edzésre este héttől kilencig, én meg addig tanulok, vagy nem tudom. Lehet elmegyek sétálni, sok lehetőségem nincs, de eltudok menni az erdőbe, ott meg olyan jó hallgatni a madarakat meg mókusokat. Meg ha véletlen látok az égen körözni egy sast, sólymot vagy ilyesmit, az csomó időre lenyűgöz, mert olyan szép kecsesen repül. Furcsa volt megszokni amúgy, hogy itt ilyen későn sötétedik, nem csoda, hogy mindig tiszta későn alszunk el. Volt, hogy este tízkor még világos volt. Most pontosan fél tízkor megy le itt a nap, az időjárásjelentés szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése