16.07.2015.

Már több, mint három hét telt el nagynénim esküvője óta, azóta a bizonyos átmulatott éjszaka óta, amit követően hajnalban elhagytam végre valahára Magyarországot. Valakinek a szemében biztosan szégyen, hogy ennyire nem szerettem soha az országot, amib beleszülettem, sem az embereket ott igazán, és hogy boldog vagyok, hogy sikerült az álmom, mert magam mögött tudtam hagyni. De egyébként nem emiatt voltam olyan nagyon boldog, hanem mert az életem szerelméhez jöttem ide Németországba, hogy elkezdjük hivatalosan is a közös életünket, összeköltözzünk és együtt éljünk meg mindent, amit a jövő hoz.
Az esküvő előtti napok iszonyatosan zsúfolva voltak programmal, csomó mindenre így se maradt időm, például gyógyszereket venni. Olyan jó volt, hogy anya hazajött Svájcból az esküvő miatt kicsit hamarabb és együtt jártuk a várost, vettünk sok ruhát, cipőt, sminket meg minden egyebet.
Összesen 56 napot kellett külön töltenünk Gyurival, ami így visszagondolva már nem is tűnik olyan örökkévalóságnak, mint akkor, amikor megéltem. Nem nagyon éreztem még életemben semminek a hiányát, és az, hogy Gyuri nélkül kellett a napjaimat valahogy túlélnem, na az elég sokat kivett belőlem és kicsit depressziós is lettem.
De júniusban, a szülinapomra hazajött! Egy teljes hétre, és elvitt egy csudimudi wellnesshétvégére! Azt a boldogságot leírni sem tudnám, amit egész héten éreztem. Végre aludni is tudtam, mert nélküle az se ment soha, nem csoda hát, hogy élőhalott lettem.
Annyi hülyeséget csináltunk szokás szerint, a jakuzziban fogócskáztunk, meg óriási hullámokat csináltunk benne, mint valami gyerekek, a strandon is egész nap úgy elvoltunk, mint a befőtt, mindenki csak mosolygott rajtunk körülöttünk. Ja, és MEGTANÍTOTT ÚSZNI! Mármint elméletben eddig is tudtam, de soha nem mertem a víziszonyom miatt. Annyian próbáltak pedig megtanítani, de soha nem sikerült senkinek, úgy látszik, senkiben nem bíztam ennyire még, mint őbenne. Ebből kifolyólag soha nem is vízicsúszdáztam, de Gyuri most ragaszkodott hozzá. Előre szóltam, hogy felesleges kifizetnie nekem azt a tiszta drága belépőjegyet a csúszdaparkba, mert esélytelen, hogy le merjek csúszni egyen is. Fellépcsőztünk egy nagyon magas csúszdához és ahogy egyre fentebb értünk, éreztem, hogy egyre kevésbé kapok levegőt és kezdek rosszul lenni. Felértünk, én meg csak nyeltem nagyokat, ahogy belenéztem azokba a sötét zárt lyukakba, amikben sebesen folyt le a víz, és amibe perceken belül bele kellett kerüljek. A SÖTÉTBE. Egy nagyon magas csúszdába, AMI ZÁRT. Nagyjából pár másodperc volt ezeket felfognom, és elkezdtem bőgni mindneki szeme láttára. Gyuri megölelt és megvigasztalt, de szerintme elég vicces látványt nyújthatunk. Amúgy kb. 10 perc múlva már csúszdáztam is és még élveztem is, esküszöm! Annnnnyira jó gyors volt. Nem mindegyiken csúsztam le, többnyire csak azokon többször is, amin ketten kellett ülnünk Gyurival. De akkor is felülmúltam önmagam. Büszke vagyok magamra, ezt így kijelenthetem. Ja, meg hálás Gyurinak, de nagyon. Úgy imádom!
Ja, és ott ettük életünk legjobb gyrostálját. Meg a legnagyobbat. Simogattam sünit is az utcán, ami kedvesen ajándékozott Gyurinak egy kullancsot meg nekünk emiatt egy kis pánikot, de sebaj. Szerintem amúgy az apartmanban alig várták, hogy lelépjünk végre, mert hát nem voltunk éppen a leghalkabbak, és állandóan kifolyattuk a kádból a vizet.
Szóval életem legjobb szülinapi ajándéka volt az a hét és sosem fogom elfelejteni! Még szerelemkarkötőt is vettünk.
Az esküvőt amúgy egyáltalán nem is vártam már, főleg, hogy alig volt időnk elkészülni is aznap, mert még akkor pakoltam be a bőröndbe meg minden. Tiszta nagy bőröndöt hoztam és mégsem fértem bele, kénytelen voltam otthonhagyni egy csomó cuccomat.
Az esküvői szertartás nagyon vicces volt, mert mi vittük mamát meg papát, és késtünk egy csomót, mert nem találtunk üres parkolót! Végül beálltunk a Forum parkolójába, aztán meg nagyestélyiben és 20 centis magassarkúban átrohantunk a Forumon egészen a városházáig, ahol nem tudtuk, hol a házasságkötő terem, szóval bolyongtunk egy picit pluszba, arra számítva, hogy már lemaradtunk a fél szertartásról, de annyi baj legyen. Bementünk, leültünk gyorsan leghátra, és még nem is kezdődött el, mert várták mamát meg papát. Ez senkinek nem esett le, csak nekem, és mondtam mamáéknak, hogy szerintem előre kéne menniük. Szegény papa, aki azt se tudta már, mi fán terem az esküvő (legutóbb az anyáén volt húsz éve) képes volt legeslegelőre menni és lecsüccsenni a tanúk helyére. Ezen mindenki jót nevetett, mi meg csak sajnáltuk papát. Már majdnem el is kezdődött végre az egész, mikor mamának próbált jelezni valahogy másik nagyynénim, Zsuzsi, meg a nagybátyám, Tomi, hogy mama kezében van egy nagy cicás szatyor! Mama észbekapott, felállt, hátrafutott hozzám nevetve, hogy jaj, hát nálam maradt a szatyor! és lerakta.
Utána amúgy már mindne simán ment, de ettől az egésztől olyan volt minden már, mint egy komédia, én meg még azt hittem majd elérzékenyülök és sírni fogok. De azért jó volt így is. Komolyan mondom, nem is mi lennénk. Zsuzsi szokta azt mondani ránk, hogy a hihetetlen család. Óriási igazság!
A lagzi is elment egynek, a kaja nagyon jó volt, teleettem magam, eleinte sorban gurítottuk le Zsuzsival a Bailey's-eket, utána pálinkára váltottam, egészen iható volt. Szinte egész este táncoltunk, Zsoltikával volt a legjobb táncolni, pedig azt hittem egyáltalán nem is fog. Úgy megpörgetett, meg amúgy olyan jól táncoltunk, csomóan néztek minket, de azért az esküvői videót nem biztos, hogy vissza merném nézni. Anyával is rengeteget táncoltam, ölelgetett meg puszilgatott egész este, Zsuzsi szintúgy, eléggé el volt szomorodva a hajnali indulásom miatt. :( Nagyon szeretem őket, attól, még hogy kicsi, csonka és idióta családom van.
Zsoltika is megsiratott, megölelt, és azt mondta szeret meg borzasztóan fogok hiányozni neki. Én meg mindnekit nyugtattam, hogy Facebookon majd minden nap tudtunk beszélni meg kamozni és tök jó lesz, aha, azóta sincsen internet itt. Na mindegy.
Telekocsival jöttem Németországba, anya is eljött velem Pestig. Mivel nem nagyon volt szokásom az alvás, főleg nem az utolsó héten az esküvő miatt (meg mamaáéknál amúgysem tudtam soha aludni, mert egész éjszaka bömböltetik a tévét, és mindenfelől szőrös pókok másztak rám. Brrr.), ezért szinte az egész utat idefelé végigaludtam. Meg is érkeztem vagy délután öt körül, a negyven fokos nyárból a dermesztő hidegbe. Ez eleinte problémát okozott nekem, de már megszoktam és kezdek beletörődni, hogy állandóan falfehér bőrszínem lesz. Na jó, azért volt egy jópár nap, amikor itt is negyven fok volt a napon, ki is élveztem, napoztam a napozóágyon az erkélyünkön.
Amúgy imádok itt lenni, attól függetlenül, hogy még nincs munkám és itthon ülök. Egy héttel a megérkezésem után Gyuri vett egy kocsit, szóval azóta járkálgatunk ide-oda, sőt, még kondibérletem is van egy tiszta menő terembe, ami non stop nyitva van.
Tetszik az ország, és még mindig le vagok nyűgözve a dimbes-dombos vidéktől, ahol minden egyszerűen tisztán zöld. Olyan nagyon szép! Egy Alföld után meg főleg. Egy kis faluban lakunk amúgy, ahol konkrétan nincsen semmi, még egy bolt se, csak egy pékség (ahol a második itt töltött napomon bepróbálkoztam, hogy van-e esetleg munka. Nagyon aranyos volt a éni, behívott hátul a lakásába és mondta, hogy neki maximum eladónőre lenne szüksége, de ahhoz meg jobban kéne beszélnem németül, szóval iratkozzak be a városban egy nyelvtanfolyamra és utána térjek vissza.) De a város így kocsival nincs annyira messze, meg tiszta gyorsan lehet menni az autópálya miatt. A város nagyon kis cuki!!! Ott aztán van minden, de egyáltalán nem olyan, mint egy nagyváros, hála istennek, hanem mint mondjuk egy Verona vagy toszkánai kisváros. Elég zsúfolt, főleg hétvégente, most is voltunk bent Gyurival szombat este, minden bolt nyitva volt vagy este tízig, mindnehol emberek járkáltak meg szólt a zene, lufit osztogattak, volt bohóc, zsonglőr, táncosok, a vízparton a várnál meg valami nagy fesztivál volt, sört vedelő fiatalokkal meg hangos, elég drogos zenével.
Mi meg bementünk a bioboltba, és legszívesebben mindent megvettünk volna. De majd, ha jó sok pénzünk lesz.
Elég rossz, hogy internet nélkül vagyunk és a városban sincsen sehol wifi, holott otthon ez ilyen alap dolog. Hát itt nem. Nagyon hiányoznak az otthoniak amúgy, nem is gondoltam, hogy ennyire fognak. De azért elég gyorsan telik itt az idő.
Gyuri elvitt egy ázsiai étterembe, ahol ettem sushi-t, meg garnélát, lazacot, kagylót meg ilyesmi izgi dolgokat és annyira finom volt! Majd minden hónapban elmegyünk, amúgy tisztára megéri, mert 15 eurót befozetsz és annyit eszel, amennyit csak akarsz, én direkt nem ettem aznap semmit, így elég sokmindent bezabáltam, utána alig bírtam menni meg hányingerem volt, de mostmár tudom, hogy nem kellett volna a végén dinnyét meg sült banánt meg fagyit is ennem, végül is, azt máshol is tudok, szóval a pocimban minden egyes helyet a garnélasalátának meg tigrisrákos sushinak fogok hagyni.
Az emberek itt mind tiszta kedvesek és vidámak, ami szokatlan azért mg, mert otthon elég sokan bunkók, főleg az eladók, itt meg mindegyik anniyra aranyos. A kondiban is segítséget kellett kérjek, mert rossz szekrénybe pakoltam és nem tudtam kinyitni a kártyámmal (gratulálok magamnak amúgy) és akkor is nagyon rendes volt velem a csaj, még ha a nagy részét nem is értettem annak, amit mondott. Meg ma is voltunk reggel gyógyszert venni, mert nem múlt a fejfájásom, és már a halál kerülgetett, egész éjjel le se hunytam a szememet, és próbáltam magyarázni a nőnek a gyógyszertárban a szitut, mire adott valami nagyon erős gyógyszert, amikben általában kételkedek, mert nekem szinte alig hatnak a fájdalomcsillapítók, de miután bevettem, tíz perc alatt elmúlt a fejfájásom, ami vagy 18 órán keresztül kínzott, szegény Gyuri azt se tudta, mit csináljon velem.
Ez a nehéz az egészben, ez a hülye német nyelv. Nagyon nehezen megy nekem, idegesítő, hogy hozzám szóénak, gyorsan beszélnek és egyszerűen nem értem, mit mondanak. Ettől már lassan a falnak megyek, de ahogy lesz szabad hely a városban a nyelvtanfolyamra, egyből kifizetem és beíratkozom.
Amúgy annyira jó kaják vannak itt, állandóan csak vásárolunk. Amúgy is imádunk vásárolni, órákig képesek vagyunk nézelődni. Egyébként tiszta egészségesen étkezünk, meg mióta kint vagyok, egyre több halat eszek, ami a legjobb fajta hús, de otthon valamiért alig ettem. Tegnap is azt ettünk, egy jó nagy pisztrángot citromosan, meg csomó sült zöldséggel.
Van amúgy Gyurival egy rakat tervünk, csak hát mindhez jó sok pénz kéne, én meg még ugye nem dolgozom. De úgy néz ki, mosogatni fogok egy étteremben, meg pakolni meg ilyesmik. Kezdetnek tökéletes lenne. Aztán, ha jobban beszélem majd a nyelvet, kimegyek fagyit árulni vagy pincérkedni és akkor már egyből több fizut is kapok. Bár heti egy-két nap mosogatásról van csak szó, és ennyiért is többet kapok itt, mint otthon heti öt nap melóért kb.
Mostanában Gyuriéknak elég sok meccse van, eddig mindre elmentem, és esküszöm, élvezem nézni! Meg az én szerelmem olyan ügyes!<3
De ezt se gondoltam volna soha, hogy én egyszer majd azt fogom várni, hogy focimeccsre menjek. De hát vannak csodák!