Nem bírom, nem bírom, nem bírom, ANNYIRA HIÁNYZIK, hogy az valami embertelen. Ma már nem bírtam ki és anyának is nyávogtam róla, mire teljesen meglepődött, mert hát sose voltam én ilyen. Azt hiszem, elgyengültem. Anya azzal vígasztalt, hogy majd elmúlik, ami nem éppen kedves hozzászólás volt, de azért igaz. Mármint, egyszer minden elmúlik, ez tény, és a legszomorúbb az, hogy a szerelem is elmúlik, mondjuk már kezdek hinni abban, hogy talán mégsem így van és bár nehezen, de lehetséges egy életen át fenntartani a lángot meg a gyengéd érzelmeket a másik iránt, csak hát egy kapcsolatot is ÉSSZEL kell iránytani meg kezelni, nem csak sodródni az érzelmi hullámokkal.
Na, mindegy, szóval utána meg anya elkezdte mondani, hogy annyira örül neki, hogy én akár már júliusban ki tudnék költözni Németországba, ami ugyan felvet egy-két problémát, mert érettségi után egyből dolgoznom kell ezerrel, meg ráfeküdni a németre és kell egy nagyon jó laptop is, de azt mondta, nyilván segít, amiben tud, csak menjek el ebből a rettenetes országból. Azt mondta, biztosan nagyon jó életünk lesz ott, mert ott egyszerűen minden de minden sokkal jobb, az emberek nyugodtabbak, gondtalanabbak, sokkal stresszmentesebb életet élnek, és emiatt nincs is indítékuk gonoszkodni a másokkal. Németország amúgyis jó hely, szép, kellemes meg minden, bár a nyelvről mindig is azt gondoltam, hogy ronda és rettenetes, de már tényleg megtetszett, és alig várom, hogy gőzerővel tanulhassam. Olyan jól esett ezeket hallani anyától, nem is értem, akkor miért erősködött annyira az itthoni egyetemre való jelentkezéssel, ha igazából nem is akarja, hogy itthon járjak egyetemre. Azt mondta, szerinte az sem, baj, ha kimegyek Németbe és egy évet halasztok, dolgozok és csak utána kezdem el ott az egyetemet, és akkor már sokkal könnyebben is menne, mert tuti profi lennék a nyelvből, de azért szeretném ha októberben eltudnám kezdeni ott a sulit, akármilyen nehéz is lesz az elején, mert így is tisztára öregnek érzem amúgy magam és nem akarom a fél életemet tanulással eltölteni.
Úgyhogy most ha ebbe belegondolok, végül is boldog vagyok, el is meséltem Gyurinak is, hogy mit mondott anya és tisztára örült neki ő is, meg mondta, hogy ő is végig úgy gondolta, hogy persze, hogy ott kint minden jobb, de most, hogy ott van, így látja meg tudatosult benne, hogy nem csak jobb, hanem milliószor jobb, ki se tudja fejezni így neten keresztül, de majd ha hazajön, elmesél minden egyes kis apróságot, bár ezt úgyis át kell élni. Haza se jönne, ha én nem lennék itt.
Na, de majd JÚLIUSBAN!
Aztán abban a tekintetben is szerencsésnek mondhatom magam, hogy Gyuri igazán de igazán szeret engem, úgy gondolja, hogy teljesen összeillünk, csak velem tudná elképzelni a jövőjét és persze én is így vagyok vele. És ha belegondolok, olyan ritka manapság az ilyen.
a mai tesióra:c uncsi a suli, alig várom, hogy vége legyen!!!!!
na jó, azért biztos vagyok benne, hogy hiányozni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése