2016. március 1., kedd

Ich bin froh *.*

http://data.whicdn.com/images/227485416/large.jpg
Na, a munkadolog úgy néz ki, megoldódott, visszahelyezték ide a régi munkatársamat, aki úgy örült nekem, hogy még meg is ölelt. Megdumáltuk, minden nap félnapozunk a héten és utána is hasonlóképp csak egy szabadnappal.
Még mindig sok a meló, de most nem izgat, mert március végén Urlaub!!!  Megyek haza huszonötödikén öt napra. Ez olyan boldogság nekem,végre láthatom anyát is,akit ki tudja, mikor látok majd újra.
Meg persze a többi családtagomat is, meg Gyuri családját is (a másik családomat❤),  de ők legalább mindig ott vannak Magyarországon,  anya meg fene tudja hol lesz Svájc után.
De legalább megcsinálja majd a hajamat is.
Úgy érzem, ma végre vége a stresszelésnek a munka miatt, szóval tudok normális is lenni a szerelmemmel,  nem csak egy idegbeteg picsa. Utálom a stresszt. Persze,  mindig bennem van a remény, hogy egyre jobb jöhet csak, és ez  rendre így is történik.
De most nyugodt a lelkem végre. Persze attól még csak nyár elejéig dolgozom itt, itt az ideje feljebb lépni. Egy olyan munka kell, ahol rengeteg emberrel beszélgetek nap mint nap.
Meg ma végre elintéztem az áram és gáz számlánkat.  A főbérlő reggel felvett a lakásnál és elvitt a Stadtwerke-be. Állandóan fűtöttünk,  úgyhogy eléggé féltem, mekkora összeg lesz hat hónapnyi áram- és gázfogyasztásnak az eredménye, de csupán 500 euró körüli számla fog kijönni, szóval megkönnyebbültem. A főbérlő is mondta, hogy ez elég kevés, amit mi felhasználtunk,  na mondom örülök neki.
:D
Ma full napsütésben sétáltunk Zsoltikával az edzőterembe meg utána haza. Jól kikészítettem szegényt, lábazós köredzést tartottam.  De legalább csinálja velem!  Még gyenge, de hát mindenhez idő kell.

 imádom xD
 ó nyami ❤
Az óriási napszemüvegemben. De legalább a funkcióját kifogástalanul betölti. Meg esküszöm ez állt nekem a legjobban, felpróbáltam vagy ezret.

http://data.whicdn.com/images/227419258/large.jpg 

http://data.whicdn.com/images/227448762/large.jpg 
http://data.whicdn.com/images/227346930/large.jpg 
ohh pleaseee 

http://data.whicdn.com/images/227489992/large.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése