Mini Zsini :): Wieder Arbeit :(

Jó volt az az egy szabad vasárnapom. Elviselném a vasárnapot mindig így otthon fetrengve. Vagyis nem is fetrengtünk csak, mert tízig aludtam, reggeliztem, Gyuri még aludt, ezért megnéztem pár spongyabob részt, még játszottam online ügyességi játékokkal, aztán felkelt az életem is, kajált, én elkezdtem ugrálni, mire rámszólt, hogy döng az egész ház és hagyjam abba. Oké. :(
Utána elmentünk szoliba végreeeeeee❤
Utána meg edzeni, és beültünk egy kemény spinning órára, de amúgy meglepően jól bírtam, csak utána kb járni alig bírtam...
De nagyon jó volt, máskor is megyünk! :D
Hazamentünk és nem sokra rá megérkezett hozzánk Gyuri anyukája, szegény nem szereti a hosszú utazásokat, pedig az övé igazán arra sikerült most a telekocsissal. Most meg biztosan unatkozik otthon, így, hogy mindketten dolgozunk. De holnap elvileg szabad vagyok, meg holnapután is. Kiakadtam, mert itt bent várt ma rám a havi beosztásom és nem értem, komolyan, a falnak pofázok én, hogy nem akarok ennyit dolgozni?? Nekem bőven elég 180-190 óra havonta, most meg mi van beírva? 250...ja,persze, csak jöjjön be. Az se érdekel, ha kirúgnak, én nem fogom a fél életemet itt bent rohadva tölteni.
Amúgy az utóbbi napokban Gyurival sem mentek olyan fényesen a dolgok...Azt mondja, én gondolkozok őhelyette és hagyjam abba. Talán egyszer fordult elő, hogy én azt gondoltam, hogy ő biztosan ezt vagy ezt szeretné... És mondta, hogy inkább kérdezzem meg őt, mit akar. Rendben, igaza van, de nem kellett volna emiatt úgy kiakadnia rám. Sőt, most először fordult elő, hogy összevesztünk a PÉNZEN. De komolyan. Mint a felnőttek. Hát ez rém borzasztó. Én egy egész délutánt végigbőgtem, de nagyon-nagyon sírtam, és még az is rátett jópár lapáttal,hogy drága öreg Emma kutyám már valószínűleg haldoklik. Tizenegy éves bullmasztiff. Lassan eljön az ideje...
Szóval Gyuri két-három napig ki volt akadva rám, azt is mondta, hogy neki könnyebb lett volna ott maradni gergőékkel vidéken, tudott volna félretenni, stb.stb., de ő ezt mind feladta miattam, mert velem akart élni, bár tudta, hogy nehéz lesz. De mondtam neki, hogy ácsi, ezt a lakást is én találtam, és mióta itt lakunk, ugyancsak sok szerepem volt mindenben és még több energiám beleölve. Szóval ne mondja azt, hogy csupán az ő érdeme az, hogy itt vagyunk. Főleg, hogy azt mondta, ha nem jöttem volna ki hozzá, olyan szomorú lett volna, hogy hazament volna. Meg mintha én nem hoztam volna áldozatot őérte! De még mennyit!
Nekem nem lett volna könnyebb otthon maradni, továbbtanulni, mellette edzőit csinálni, meg diákmunkát dolgozni? De, könnyebb lett volna. Csak hogy boldogtalan lettem volna, mert nem vele vagyok.
Ez van. A szerelemért áldozatokat hoz az ember, és így még jobban felértékelődik az egész. Ezt nem lehet csak úgy eldobni...
Azt mondta, mostanában tiszta hülye vagyok, és leszívom az energiáit. Na, itt majdnem elsírtam magam, mert én nem éreztem úgy, mintha nagyon hülye lettem volna, talán aznap csak, mikor annyit bőgtem, de amúgy nem. Komolyan elgondolkoztam, mikor megkérdezte, hogy akkor minek vagyunk együtt? Nem gondolja az ilyeneket komolyan, de a végén kajak elegem lesz, belefáradok ebbe is, nem elég a beteges alaptalan féltékenykedése...
Miután megígértem neki, hogy nem leszek többet hülye, nem mondok hülyeségeket, és nem fogok hisztizni (annyit), na akkor megnyugodott és azóta ugyanolyan aranyos velem.
De én nem fogok már ennyit sírni miatta. Elég volt. Nagyon fájt, szar volt, másnap is szar volt a sírás miatt, fájt a fejem, szemem, mindenem, na én aztán többet nem.
Soha nem tudnék jobban ellenni senkivel már ebben az életben, ezért nem akarom elrontani, vele akarom leélni az életem. Ha meg rossz kedve van, ne engem okoljon miatta...
Lesz, ami lesz!