2016. január 17., vasárnap

My weakness is that I care too much

Annyira jó volt ez a két nap Vele!  ❤ Pénteken alig vártam, hogy hazajöjjön a munkából, addig rendet raktam, porszívóztam, kitakarítottam a konyhát,  aztán folytattam a Harry Potter második részét. Kiskoromban az volt a kedvencem.  Na jó, a harmadikkal vetekedett.
Együtt megnéztük aztán végig,  utána meg az ötöt is, aztán elmentünk edzeni egy jót, hátaztunk,  bár ott nekem ígyis izomlázam volt, meg hasaztunk is. Másnap vagy tízkor keltünk, csináltunk fejedelmi baconös, tojásos, sonkás, zöldséges, kétszersültes reggelit, utána elmentünk a Rohrmeier sportboltba,  de nem kellett volna, mert annyira jóóóóó futócipőt vettem, hogy csak na. :( Ezzel csak az a baj, hogy pont hétfőn vettem egy feketét, meg amúgy is elég sok edzőcipőm/futócipőm van. Nyomi vagyok
 De nem tudtam ott hagyni.  Százharminc euróról volt leértékelve!!!!
Meg olyan, mint amit Gyuri vett, csak csajosba,  és már mióta akartunk egymáshoz passzoló cuccokat venni. Már csak egy belebújós Nike pulcsira lenne szükségem és tádáá. 
Utána hazamentünk,  örültünk a szupi cipőinknek,  aztán csináltunk nagyon-nagyon finom házi hamburgert, uh, tényleg isteni lett. Utána elmentünk a pályára futni! Amúgy jól esett, csak nagyon hideg volt, tisztára megfájdult a torkunk meg a fülünk, szóval nem maradtunk olyan sokáig, de azért én úgyis majdnem kiköptem a tüdőmet. Meg ma reggelre olyan izomlázam lett, hogy járni alig bírok.
Utána vissza haza, ja, meg vettünk még egy LED lámpát a plafonra, már van sok, csak hát már igazán fel kéne szerelni, úgyhogy becsengettünk a szomszédba a magyarokhoz, hogy holnap jöjjenek már át és rakják fel nekünk. Náluk szokás szerint buli volt, vodkáztak, meg volt ott valami fizetett örömlány is, hát oké. Jófejek, meg viccesek,  de azért ez nagyon nem szimpi tőlük...Főleg, hogy otthon családjuk van! Na, mindegy, már voltam ezen fennakadva eleget.
Utána még elmentünk a Kauflandba, mert nehogymár ne legyen fullra tömve szegény hűtőnk, aztán este kilenckor még elmentünk a terembe egy kicsit. A lábtolónál kicsit túlvállaltam magam a 120 kilóval vagy kitudja, mennyi volt, a Gyuri súlya volt, nem az enyém,  aztán nem bírtam visszanyomni, ott nyávogtam, hogy segítsen már, erre ő mit csinál?!  Lefényképezi a nyomoromat,  ahelyett, hogy megmentene, még egy öregbácsi is hamarabb sietett a segítségemre, mint ő. Na mindegy.xD Ma meg sajnos jöhettem dolgozni,  havas tájra ébredtem, idefele egyszer csúsztam meg a stégen, háromszor ezeken a fényes járdaköveken,  de esni nem estem,szóval tök jó.
Amúgy tegnap vettem ilyen Chai Latte teát, és fúúúúú, isteni. Imádni fogom.
<3 <3 <3
köszi szerelmem



Emmuska  tegnap <3
ajjjde szeretem!

Azt álmodtam, hogy szakított velem. :( Csak álom volt, de akkor is, olyan rosszul ébredtem miatta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése