2016. január 2., szombat

Kicseszett instagram

Na hát ez egy másik sztori. Mikor még nem voltunk együtt Gyurival, csak találkozgattunk, akkor csináltam magamnak egy instagramot. Azelőtt is volt, vagy 2012-ben, de azt utána megsemmisítettem. Meg azon amúgysem volt semmi. Szóval felraktam kb kettő képet aztán mutattam Gyurinak is mire u mondta, hogy töröljem már le, ne legyen fent rólam a neten kép. Mondtam, hogy oké és letöröltem a telómról az alkalmazást, de közbe még maga az instagram fiók megmaradt. Kb két hete meg visszatettem a tudta nélkül. Mármint úgy, hogy megkértemáhogy lehet-e és azt mondta nem. Én meg csak azért is visszaraktam.
Amiből aztán az jött le, hogy hazug vagyok és nem tud bízni bennem. Szóval ilyen fasza volt a mai reggel.
Nyilván hibás vagyok, mert nem kellett volna, de csomó közös képet pakoltam fel és semmi ribancos képet nem töltöttem fel meg amúgy sincs ribancos képem. De Zsoltika is megmondta,  hogy teljesen normális meg aranyos az a kicseszett instagramom. Szóval hibásnak érzem magam, persze, de azt még tudom, hogy nem tettem semmi rosszat és és nem is beszéltem más fiúval mióta csak együtt vagyunk, soha, egyszer sem...és én azelőtt nem voltam ilyen, szóval én igenis nagyon jó barátnőnek érzem magam.
Például őelőtte kettő komolyabb kapcsolatom volt, az elsőben a srác féltékenykedése kergetett abba,hogy titokban visszaírtam facebookon mindenki másnak is persze semmi olyat, de akkor is írtam.  Meg hát néha már csak azért is, hogy idegesítsem szegényt. Ami nem volt szép dolog, de akkoriban tényleg IGAZÁN hülye voltam. A következő kapcsolatomban meg a túlzott szabadság miatt dumáltam azzal, akivel csak akartam. Hát az se volt túl jó. De Gyuri volt az első, akinél megértettem az egészet. Hogy én is milyen rosszul érezném magam, ha más lányokkal beszélgetne...és ezért megdumáltuk, hogy nem csináltam állunk ilyet és kész. Nekem ő pontosan elég, és neki is én.
És most mégis ez van. Hogy nem bízik bennem.
Ja és ráadásul ez már kiderült vagy két napja,és bosszúból Gyuri megkérte Zsoltikát, hogy segítsen neki is egy instagramot csinálni,  és csinált is meg felraktam a tőlemkapott vadiúj focicipőjét is rá. Ezért furcsa, hogy pont ma haragudott meg érte annyira.
Na,  majd megbeszéljük valamikor. Mondjuk vasárnap,  ha Zsoltika megy haza
Amúgy olyan jó, hogy itt van. Gyuri is mondta, hogy szerinte annyira jó, hogy most itt van velünk, meg hogy ők ketten olyan jól kijönnek.

 az egyszarvú szivárványszínű póni, Konszuéla
 szilveszter előtt imádott fürdőszobai tükrömmel
 itt még azt hiszem nem kezdtünk el inni
 ja, itt már igen xD
 cinema havana club vagy hol a fenébe voltunk hajnalban
 itt lőttük fel a saját tüzijátékunkat hihi. Tiszta vicces volt, mert Gyuri megijesztett, hogy rohanj, Fruzsi, rohanj, én meg majdnem elestem


 kis hülyém ❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Hogyan tudnék élni nélküled?



 a tűzijáték amúgy elég durva volt, rengeteg volt és vagy ötven percig tartott folyamatosan.  Még sose láttam ilyet, jó volt nagyon, de a végére már látni se lehetett a füsttől kb.



Itt már eléggé nem voltak maguknál :D ezután még gyorsan benyomtunk egy dönert hihi

 shoppingoltuuuunk
 egy ebéd
 csak később vettem észre Gyuri fejét az üvegben,  de te jó ég, vagy tíz percig röhögtünk utána.xdd
Tegnap este ment a hajnyírás. :D Ja, és vettünk EGY KANAPÉT végre!!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése