2016. január 6., szerda

Imák Bobbyért

http://ecx.images-amazon.com/images/I/410HEORUoML._SY445_.jpg 
http://civishir.hu/upload/news/3/_20110214175025.jpg
Az öcsém mondta, hogy nézzem meg ezt a filmet, majd ha nyugtom lesz és rendesen végig bírok nézni egy filmet. Ez ma délelőtt érkezett el, ugyanis az egész országban munkaszüneti nap van, de persze mi nyitva vagyunk mert miért ne. De nem igazán volt forgalom,  még most kezdenek többen lenni. Szóval tényleg jó film volt. Még sírtam is. Egy meleg srácról szól, akit bántottak a mássága miatt, konkrétan a saját anyja sem tudta őt semennyire elfogadni,  így levetette magát egy hídról. Elítéltem mindig is az öngyilkosokat, de most ilyen téren is változott kicsit a véleményem. Azoknak, akik ösztönből gyűlölik a melegeket, nagyon szívesen felnyitnám a szemüket. Nem lehet rájuk sem haragudni, hisz a legtöbb ember tart attól,  ami más, mint a megszokott, de a véget nem érő gonoszkodást és gyűlölködést soha nem fogom megérteni...
Ez a film egy igaz történet alapján készült, szerencsére ma már sokkal elfogadottabbá vált ez az egész, nem úgy, mint akkoriban. Ezért van egyre több meleg is. Mármint valószínűleg mindig is ennyi volt, de mivel a társadalom teljesen elítélte őket, nagyon sokan elfojtották ezt, megházasodtak, és magukkal vitték titkukat a sírba. Na de ma már sokkal szabadabb az ember. Mások is felvállalják,  akkor te miért ne tennéd?  Segítenek,  ők melletted vannak. Az internetnek hála megtalálod seperc alatt a hozzád hasonlókat.
Tegnap is láttunk két meleget a kondiban. De ez csak évekkel ezelőtt lett volna meglepő. Meg amúgyis, itt Németországban szerintem majdnem minden második pasi nem a nőket szereti. Amivel szerintem semmi gond nincs, mert ugyanúgy jófejek. Meg legalább nem mozdulnak rá az emberre.xD
Amúgy tegnap már megint folyt otthon a családi balhé, vagyis már nem csak otthon folyik,  hanem Svájcban is, hiszen anya odakötötte magát, és azt mondta, augusztusig marad, AZTÁN pedig megy át Németbe egy csávóhoz.  Aha. Csak úgy finoman megkérdeztem anyát, hogy elfelejtkezett talán az egyetlen fiáról, aki még gimis és otthon van?  Egy egyszobás kisházban mamáékkal??
Nem értem, hogy lehet ilyen, de tegnap már szépen felidegsítettem magam ezen, szóval most már nem fogom. Nekem csak az öcsém fontos,  tehát meg is mondtam neki, hogy fogja magát és jöjjön vissza. Itt legalább tud tanulni a vizsgákig, aztán meg majd hazamegy rájuk. Itt nem fog megfagyni, mert nálunk mindig 24-25 fokra van feltéve a fűtés, mamáéknál meg nem igazán lehet befűteni azt a kis házat se, tényleg nagyon hideg van, mikor ott kellett aludnom, én is több réteg ruhában, plusz köntösben,  plusz takarókkal bújtam ágyba. Meg hát ott ugye nincs internet, mert annyira falu, hogy azt mondták a szolgáltatók,  nem lehet bekötni és inkább visszaadták a pénzt.
Remélem megfontolja és kijön ide,  Gyurinak sincs semmi kifogása ellene, és Zsoltika is aztmondta, nagyon szeretne jönni, tök jó lenne.
Meg legalább tudnám mindig, hogy jól van, barátokat is nagyon hamar szerezne itt, mindig felvidítana engem a rosszabb napokon, tudna tanulni,  ha már annyira be akar kerülni az egyetemre meg minden.
Nagyon imádom.  ❤ 
https://akphoto3.ask.fm/123/269/482/910003002-1qim87j-6isp07bmtof7q3a/large/IMG_20130808_070238.jpg
2012
 https://akphoto3.ask.fm/368/377/595/-319996978-1t4ad2b-57c9e0ebdag63a0/large/file.jpg
2015

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése