2016. január 7., csütörtök

Csak kettő szabadnap brühühü

Szombaton már megint dolgoznom kell. Pedig már végigdolgoztam nyolc napot egymás után. Hát mostmár kezd nagyon elegem lenni. És meg is írtam, hogy nem akarok állandóan dolgozni, főleg nem állandóan hétvégén, mert Gyuri csak akkor szabad. Legalább egy hónapban kettő szabad hétvége legyen már az enyém. Ki fogom harcolni.
Tegnap aludtam vagy tízig, jól kipihentem magam, aztán fürödtem egy jóóóó hosszút, hajat mostam meg minden egyéb, közbe jót kajáltam, aztán elmentem edzeni, tiszta jó volt, főleg, mert valami csoda folytán alig voltak, Aztán bevásároltam az ebédhez, borsólevest főztem, de közbe vettem kávét is, meg mindenfélét, még egy orchideán is elgondolkoztam, e aztán arra jutottam, hogy így is sok cuccot kell majd hazacipelnem és nem lakunk annyira a közelben. Hát, igazam volt, majd' megszakadtam, aztán egy öregnéni az utcán elejtette előttem a szatyrát és minden kiszóródott belőle, szóval megkérdeztem, segíthetek-e, letérdeltem és minden cuccát összepakoltam.
Aztán hazaérve főztem nagyba, és a felső polcról magamra borítottam egy kiló kristálycukrot, mondom óóófasza, az egész melltartóm,bugyim, mindenem tiszta cukros volt.
Legalább a leves jó lett.
Aztán néztem Gossip Girl-t egy fél kiló napraforgómag társaságában, aztán végre megérkezett a szerelmem.:$ Annyira vártam, hogy nagyon, és felavattuk az új kanapét, hihi,
Utána mentünk nagybevásárolni, fúú nagyon sokmindent vettünk, még egy porszívót is, amiről azt hittük, csak harminc euró, és a kasszánál derült ki, hogy nyolcvan. Okééé. De legalább van egy menő porszink.
Este későn elmentünk a kedvenc kínai éttermünkbe sushizni, fúúúúú, annyira telezabáltam magam, mint egy disznó. De annyira finom.
Aztán már csak aludni voltunk képesek, mondjuk én még nyomtam két honfoglalót az ágyban, mindkettőt megnyertem, na jó az egyik Junior volt. :(
Ma reggel meg felkeltem tök korán, hogy a szerelmemnek csináljak rizi-bizis rizsgolyókat meg sültvirslit elvinni a munkába, aztán ELMENT, ITTHAGYOTT. :'(
Ja, de miután lement, felhívott, hogy fent hagyta a bankkártyát és dobjam már le az abalkon. Oké, mondom, le is dobtam, erre a kettővel alattunk lévő ablakpárkányra esett. Elkezdett kiabáéni, hogy basszameg, miért nem dobtam kintébb, mire lekiabáltam, hogy maradjon, megoldom, leseprem onnan a seprűvel. Csak a seprű fele olyan hosszú volt, mint kellett volna, ezért kihúztam a köntösömből az övet, rákötöttem a seprű végét és úgy lógattam le, még jöttek emberek is az utcán, tuti nem értették a szitut, de sebaj. Pár kínlódás után sikerült, a kártya lerepült a földre, Gyuri felvette és már ment is el: - Na! Szeretlek!
Most meg megyek és eszek valami reggelit.


tegnap a kondiban szelfiztem Bencének meg Zolinak xD




porszívó porszívó po-po-po-po-porszívó


FRANKFURT <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése