2016. január 15., péntek

...

A tegnapi napom amúgy egészen jól alakult, munka után megkértem Gyurit, hogy menjünk már el a Pennybe, az anyujának úgyis kellett venni szendvicsnek valót a hazaútra, én meg vettem magamnak egy jó nagy puha párnát, meg egy szép kis orchideát.
Utána hazajöttünk, neteztünk, kajáltunk meg nem is tudom már mit csináltunk, ja meg vettünk mályvacukrot, amit meg kell ugye sütni, hát nem mondanám, hogy olyan finom. Full édes. Ilyen émelyítően, pedig én aztán bírom az édeset, ha egy 1000 grammos nutella megevése sem okoz gondot.
Na, azután elmentünk Gyurival edzeni, hát körülbelül semmit se edzettünk, mert jól összevesztünk. Azt mondta, utálja a munkáját, jövőhéten felmond. Mondom akkor én is. Erre elkezdett kiabálni, hogy én mégis minek, neki mennyire szar az a munka, meg szar helyen van, stb, meg neki a focira kell koncentrálnia, és a munka miatt nem tud, plusz én is a hülyeségeimmel leszívom az erejét....Okééé.
Már pár napja amúgy is elkezdte ezt a hülyeségét, hogy nagyrészt neki köszönhető, hogy itt tartunk, amikor azt mondta régebben, ha én nem jöttem volna ki, már rég hazament volna. Arról nem is beszélve, hogy a lakást is én találtam és intéztem, meg az internetet is, meg a bejelentést is, meg minden létező dolgot, mert ő képtelen németül megszólalni. De, persze, minden az ő érdeme...
Pedig eddig még a focival se jutott semerre (bár remélem ez már megváltozik), szóval nem tudom mire fel van ekkora arca.
Azt is mondta, ha szakítanánk, én lennék az, akinek el kéne mennie a laksából(AKKOR SE MENNÉK EL).
 Jött azzal a dumával, hogy nézzem már meg, ő mi miatt jött ki (a foci) és hogy én mi miatt (őmiatta). És ezért ő fentebb van, mint én. És hogy mindig az ő szava lesz a döntő, ezt jegyezzem meg, mert mégiscsak ő a férfi. Ezt már ugyan régebben mondta, és nem is igazán törődtem vele, mer thát pasi, had higyjen amit akar, de minden pasi döntése mögött egy nő áll, aki ígyis-úgyis hat rá. Szóval erről ennyit.
De attól már a falra mászok, hogy újabban folyton ezt mondja: - Már megint helyettem gondolkozol!!!!
MIVAN?! Hogy a francba lehet más helyett gondolkozni? Mindenki azt és úgy csinál, ahogy ő gondolja. Nem tudom, miért félti ennyire a férfiasságát, de megnyugodhat, mert nem akarom elvenni tőle. És azzal se ér el semmit, hogy kiabál velem az anyja e

lőtt, akinek ráadásul nagyon rosszul esett, hogy mi veszekedtünk és úgy is feküdtünk le aludni, hogy egymáshoz se szóltunk.
Az anyuja szerint csak a munka stresszeli le ennyire Gyurit és rajtam tölti ki. Hát köszi szépen. Én se vagyok szent, mert tényleg sértődős vagyok, ha valami olyat mond, de azért mert már totálisan kivagyok az új férfias dumájától. Még egyszer meghallok egy "helyettem gondolkozol" mondatot, vagy akármit a férfiak feljebbvalóságáról és itthagyom. Majd meglátja akkor, mihez kezd nélkülem.
Nem hiszem amúgy, hogy én is képes lennék tovább élni nélküle...El se tudom képzelni, mit kezdenék magammal. Lenne egy kutyám meg két macskám, aztán örökbefogadnék egy gyereket, de hogy nekem őutána nem kéne senki más, az biztos. De akármi is lesz, muszáj kitartani, mert hát na, ilyen az élet.

eh eh, ilyet árulnak az eurós boltban. Minden tele van jelmezekkel meg parókákkal, tök jó, készülnek a farsangra meg az utcabálra.


kabiban. Még most jönnek ide is a mínusz fokok NEEEEE
ez nagyon igaz :( Ezek szerint én még sosem voltam ezelőtt így, igazán szerelmes. Őmiatta változtam meg teljesen, annyira, hogy szégyellem azt, aki azelőtt voltam. Csoda, hogy egyáltalán volt az a két kapcsolatom is, nem tudom, hogyan tudtak engem elviselni, de kezelni azt sehogysem sikerült szegényeknek. Sajnálom.:( Már meg annyira más vagyok, úgy érzem, sokkal, de sokkal jobbá lettem és mégis azt érzem néha, hogy neki ez is kevés...Igaz, nem sokéig, mert tudom, hogy meg van értem őrülve, de ez fordítva is igaz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése