Azon gondolkoztam, vajon én éppen mit csinálok azokon a felvételeken, ha már a rendőrséghez kerül, igaz, en csak három órányit vagyok rajta, ha jól emlékszem akkor pont befaltam egy doboz mogyorót és idegeskedtem az egész miatt. Remélem nem festettem pont körmöt vagy ilyesmi.
Tegnap későn keltünk vagy tíz fele, a szerelmem meglepett egy nagy szív alakú lufival! ❤ Olyan cuki! Imádom.
Utána mentünk meccsre, hát részemről kihqgyható lett volna, mivel szétfagytam a kocsiban, és az eső is szakadt, tehát a szélvédőn keresztül se láttam semmit. Szokás szerint nagyon kellett pisilnem, ott meg mosdó sincs, szóval elmentem az erdőbe. De ezelőtt mindig sötétben voltam, és most rá kellett jönnöm, hogy nem elég sűrű az erdő és tök világos van.
Aztán úgy voltam vele, hogy á nem érdekel, nekem akkor is nagyon kell.
Több, mint három órát szenvedtem a kocsiban, mire elindultunk haza, de hazafelé még Gyuri sushit akart venni, ezért bementünk az étterembe elvitelre kérni egy pár sushi tálat. Mondtam, hogy jobban járnánk, ha ott ennénk, de ő otthon akart. Azzal a pár falattal nagyon nem lakott jól otthon, és kb 8000 Ft-ot fizettünk érte. XD
Aztán úgy döntöttünk elmegyünk a fürdőbe meg szaunázni. Az tök jó volt! Úszkáltunk, hülyéskedtünk, játszottunk a medencében meg utána infraszaunáztunk. Annyira jó volt. Gyuriról folyt a víz, úgy izzadt, én pedig minimálisan sem, nekem az a tökéletes hőmérséklet. Utána öt percig könyörgött nekem, hogy menjek be a mély vízbe, ami ráadásul tök hideg. Bevetette a Ha szeretsz, akkor bejössz hülyeséget, szóval bementem. Amúgy utána jól esett, de én akkor is nagyon fázós vagyok. :(
Zárásig maradtunk. Este otthon vacsit sütöttünk, ő rántott tintahal karikákat evett én meg padlizsán minipizzákat. Fürödtünk, hülyéskedtünk meg játszottunk akkor is utána lepihiztünk és néztünk egy csomó Jóbarátok részt. Úgy szeretem! ❤
Amúgy Zsoltikának a mai az utolsó napja otthon, holnap jön ide telekocsival. Várom nagyon, de jól meg is kell nevelnem sajnos, mert semmi felelősségérzete nincs. Ez ismét bebizonyosodott, mikor búcsúbulit szervezett magának és mindent úgy hagyott utána a házban és a kutyát se ejtette meg. Szegény Emma. :(
az én kis Valentinom ❤💜 amúgy még a hajgöndörítő kúpvasat kaptam tőle, ő pedig tőlem egy nagy adag BioTeches fehérjeport.
Nagyon fáztam. :( Utálom,hogy mindig én fázom a legjobban, vagy pedig egyedüliként. Pedig vasat is szedek már meg minden.
Hát igen! A szerelmem mindig ezzel jön, hogy túl bonyolult vagyok és sose tudja, mi a franc jár a fejemben, de valószínűleg én sem tudom. Hát azért ebben igaza van.
jaj de jó volt!
Jó volt régen a suli, ott is csak ülni kellett, de néha legalább lehetett aludni.xD
De édes, pingvinpár ünnepli a Vantinnapot. *.*
Imádom Joey-t ❤ :D
Attól függetlenül az erdőbe még mindig szerelmes vagyok. De inkább jó időben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése