2015. január 9., péntek

Első bejegyzés Zsinitől

Imádtam a régebbi blogomat, főleg azért, mert már évek óta hű társam volt, de rájöttem, hogy itt az ideje továbblépni. Hiszen semmi sem biztos, csak a változás, ez igaz a körülményekre, az egész világra, na meg főleg saját magamra is. Visszatekintve nagyon örülök neki, hogy ennyire megváltoztam. Bár lehet három év múlva megint ugyanezt fogom írni a mostani önmagamról, ha belegondolok. Ki tudja. Na, a jövő az, ami sosem biztos.
De most nem fogok itt filozofálni, de csak azért nem, mert fáj a fejem, gondolom az időjárás miatt, mivel tegnap még mínusz 15 fok volt, ma már plusz három, holnap meg elvileg nyolc fok lesz! Hát kivi vagyok. 
Vagy csak simán a kimerültség lehet az oka, mert tegnapelőtt éjszaka valamiért egy pillanatra sem tudtam elaludni, ami szokatlan egy crossfit edzés után, tegnap meg a Szerelmemnél aludtam Sámsonban, onnan mentem reggel suliba, és képzelhetitek mennyit aludtunk. Amúgy most voltam nála először, tiszta izgis!*-* 
Elég friss kapcsolat, de komolyan mondom, én ilyet még senkivel nem éreztem. Hihetetlenül jó vele lenni, és ő az első pasi, akivel egy millió közös dolog van bennünk, mindent ugyanúgy tervezünk, ugyanarra gondolunk, ugyanazt szeretjük....:O Nem is tudtam, hogy ez önmagában már ilyen jó lehet. Az meg csak hab a tortán, hogy imádom a kék szemeit, a puha száját, amivel olyan joool csókol, mint senki más, imádom a testét, a kezét, simizni a haját, hallani a nevetését, na és az illata....OKÉ, ABBAHAGYTAM. Ja, de a legjobban azt imádom, ahogyan ő imád engem!!!! 
Fel se fogtam még amúgy ezt az egészet és eléggé rózsaszín köd minden most, de nagyon boldog vagyok. Majd le fogom írni részletesen, hogyan jöttünk össze meg ilyesmik, csak most eléggé hulla vagyok, itt fekszem az ágyban, és állandóan magamra ejteném a telót, ami nem lenne szerencsés, mert új telefont vettem és kétszer akkora, mint az előző, lehet betörné az arcomat.xD 


Tőle kaptam névnapomra a mackót *-*

Ananászt vág az én kis ananászom:3

Lassan kezdődik a verseny felkészülés! Már nagyon várom !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése